Mérleg

Ami hiányozni fog:

A séták. A tiszta levegő, az erdő, a patak, a tó, a kacsák. A hihetetlen mennyiségű csillag, mikor nagy ritkán kitisztul az ég. A piros téglás dán házak a hatalmas, hívogató üvegablakaikkal, amik esténként messzire világlanak.

A ránctalan arcok, amik biztonságérzetet, bizalmat és önbizalmat sugároznak. Az általános meggyőződés, hogy az élet tele lehetőségekkel, hogy az öregség nem egyenlő a leépüléssel, és hogy az ember karban tarthatja magát.

A dán nyelv. Az éneklések a reggeli gyűlésen. Az étkezések alatt küzdelmesen összerakott mondatok, és az erőfeszítéseimet honoráló elismerő pillantások. A játékunk Adelával az istentiszteletek alkalmával, hogy ki mennyit ért a prédikációból.

A rendszeres étkezés, naponta háromszor, ugyanabban az időben.

A fő tárgyaim állandó kihívásai. A sisak, a kötél, a csomó, az öv, a fék, a karabiner, a gitár, a basszgitár, a dob.

Talán kicsit Katka vigyori szöszke feje, vagy Zsófi nagy szíve. Meg persze Jesper Trier szuggesztív szemei.


Ami nem fog hiányozni:

Az összezártság és elszigeteltség. Hogy valaki mindig megkérdezi, miért sétálok már megint. A véget nem érő bájcsevegés, a komolytalan, felszínes, rám erőltetett közösségi élet. Hogy bújkálni, cselezni, trükközni kell, ha akár csak fél órára vissza akarok vonulni. Az, hogy mindenki, aki valóban számít, ezerötszáz kilométernyire van, és csak egy szakadós világháló köt velük össze.

A szobatárs. A nem annyira okos hazám fiai és az alulkulturált lengyel srácok. Hogy mindig mindent magyarázni kell, mert senki sem beszéli a nyelvemet (és most nem a magyarra célzok), és ha nem tetszik, nincs hová odébbállni. Hogy a napom minden percére rá fog kérdezni valaki. Az, hogy nem lehetek a magam ura, nem vállalhatok felelősséget a dolgaimért. A kiszolgáltság és kiszolgáltatottság. A mosoda-mizéria a folyton elromló, folyton foglalt gépekkel meg a szűkös teregetőhelyekkel.

A jólét kényelmessége és tudatlansága körülöttem mindenütt.

Hogy a legközelebbi katolikus templomhoz hatvan korona az útiköltség oda-vissza.

A híg kávé.


Ej, de lassan akar már eltelni ez a vége. De legalább most három napra magamra maradok a szobában, mert a cseh lányok inváziót terveznek Koppenhágába.