A zeneórák továbbra is a két véglet között ingadoznak. Ha van épp velünk egy tanár, aki kézben tartja a dolgokat, akkor minden megy, mint a karikacsapás. Ha nem, szétesünk és apránként belefulladunk a káoszba. Ezen a héten Søren jóvoltából az első verzió valósult meg. Jelentem, már le tudom játszani basszusgitáron az I Love Rock’N’Rollt, meg a This Love-ot a Maroon 5-tól. Szerepel még a repertoárban a My Moon My Man a Feisttől (vokál és tamburin), és a Last Dance a Raveonettestől (valami dán banda, és mindig Marionettest mondok helyette). Ja, meg a Kings of Leontól a Sex on Fire, de azt szerencsére valószínűleg ki fogjuk szavazni. Felmerült még a Sweet Home Alabama, de Søren kegyelemért könyörgött, mikor meghallotta az ötletet. Azt mondja, akárhányszor fellépett, bármikor, bárhol, bármilyen közönség előtt, valahonnan mindig előkerült egy részeg, cowboy-kalapos fazon, aki minden áron a Sweet Home Alabamát akarta hallani, és ettől sehogy nem lehetett eltántorítani. A végére úgy meggyűlölte a számot, hogy most már sírhatnékja támad, ha csak meghallja.
A szólóm hangképzésen persze átcsúszott következő hétre. Jellemző. Persze, nem egy nagy dolog, de úgy készültem rá. Már reggel ezen izgultam. Új, mondhatni szűz közönség: egyetlen csapásom lesz meghódítani őket. Mennie kell. Ez lesz a mércéje, hogy hová jutottam két év alatt.
Pénteken bál lesz az iskolában. Egész héten folyik a Lanché, egy dán specialitás (afféle francia négyes-szerű tánc) betanítása. Rémhírek terjengenek valamiféle vak randiról is, amit a tanárok szerveznek, de hogy pontosan miben is áll majd ez, vagy egyáltalán hogyan tervezik kivitelezni kétszerannyi lánnyal, mint fiúval, az egyelőre rejtély. A táncpárom mindenesetre már megvan, és nem is jártam rosszul, amire a nemek arányát tekintve azért némileg büszke vagyok. Kasper nem táncol rosszul. Igaz, többnyire túl szétszórt ahhoz, hogy rendesen megjegyezze a lépéseket, de megoldja színészből. Vele aztán lehet játszani.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése