Megkésett jelentés

A hét félreértése: cream vs. queen.

Én: Nahát, milyen érdekes, hogy a dán tejszín mennyire más, mint a magyar.
Kasper: Nem is tudtam, hogy Magyarországon is van királynő.
Én: Hogy ne lenne, csak kevésbé… testes, és jóval édesebb, mint nálatok.
Kasper: A trónörökösről hallottál már? Nagyon tisztelem, nagyon haladó gondolkodású ember.
Én: Hogy jön ide a trónörökös?
Kasper: Hiszen te hoztad szóba a királynőt!

Tudom, tudom, lusta tudósító vált belőlem. Mentségemre szolgáljon, hogy pofátlanul sűrű hetünk volt.

Hétfőn a tanárok vérszemet kaptak, hogy ha már a sportosok leléptek Århusba, a többi tárgynak is legyen már valami témahete. Ennek örömére lemondták az összes melléktárgyas órát, és nyakon öntöttek minket két napnyi tömény zenével. Kedd délután kis házikoncertet adtunk az elmúlt hónapban begyakorolt számokból – afféle főpróba a szombati látogatói nap előtt. Nos, az volt az érzésem, hogy benyomták egy csoportba a jó zenészeket, egy másikba a külföldieket, a harmadikba meg a maradékot; és ez meglátszott a produkciókon is. Magunkat mondanám a középmezőnynek, egy „legenergikusabb csapat” különdíjjal. Én például úgy döntöttem, bátyám nyomdokaiba lépek, és csapom az ingyenshowműsort.

Este – ne maradjunk ki a jóból – minket is elvittek Århusba valami konzis koncerttel egybekötött sörözésre. Jó volt, színvonalas volt, de hajnali egy előtt nem sokkal értünk haza. Másnap a kötelező össznépi énekóra ellógása olyan grandiózus méreteket öltött, hogy az eljutott egészen a legfelsőbb hatóságokig. Talán húszan ha megjelentek a hatvanból. A dán nyelvóra még ennél is rosszabbul járt (bár arányosan talán nem): ott öten tették tiszteletüket, és szégyenteljesen bevallom, hogy én nem voltam köztük.

A nyüglődés legjobb ellenszere, ha erőnek erejével munkára fogod magad. Ha érzed, hogy a vérkeringésed mozgásba lendül, belekerülsz az áramlatba, és végül ma is elértél valamit, már nyert ügyed van. Így hát háborút hirdettem a semmittevés ellen, amire szükség is volt, mert a hét maradék része menthetetlenül a szombati család-barát nap (Familie- og Vennedag) lázában telt.

Megint kicsit MTT-táborban vagy LEP-en éreztem magam, mikor lehetőleg egyszerre kellett volna az együttessel, a kórussal és a modern tánc csoporttal próbálnom. Hiába, kedvelem, ha kiélhetem kreatív és exhibicionista hajlamaimat; ráadásul mindhárom produkciósorozat meglepően jól sült el, nagyjából a lehető legjobban. Számos pozitív visszajelzést kaptam, és ezek közül is szeretnék kiemelni egyet, ami nem hogy az estémet, de a hetemet feldobta.

Jesper Trier (a folyosón): Nahát, Sussi, ez klassz volt! Nem is tudtam, hogy tudsz énekelni.
Mire én (lányos zavaromban): Tényleg nem?
Jesper: Tényleg. Honnan tudtam volna.
Én: Ja, tényleg, te nem voltál itt az operánál.
Jesper: Nem, nem voltam.
Én: Egyáltalán nem hallottál még énekelni az iskolában?
Jesper: Nem. De ez remek volt.

Tanulság no. 1) Remélhetőleg Jesper Trier tisztában van azzal, hogy ha egy lánynak kedveset mond, mire az a lehető legnagyobb baromságokat kezdi el összezagyválni, az a legmélyebb megilletődés jele. Sajnálom, ha ez az ember melegen rám mosolyog, én érzem, hogy valami a gyomrom tájékán el kezd vészesen olvadozni.

Tanulság no. 2) Nem azzal van a baj, ha egy ilyen férfinak felesége van, hanem azzal, hogy nem én vagyok az.