Most, hogy elvonult már az első izgalom, és a honvágy első hulláma is, néha (mint például múlt szerdán, kóruspróba alatt), elfog a diadalérzet, hogy megcsináltam, valóban itt vagyok, ezerötszáz kilométerre otthonról, idegen tájakon, ahol furcsa nyelvet beszélnek. Kitörtem a világom apró keretei közül. Tapasztalok. Felfedezek. És úgy tűnik, csak nem tudok betelni a felfedezés örömével. Azt hittem, a természet szépsége is olyasmi, aminek javarészt a távolság adja a báját. Arra számítottam, hogy hamar el fogja veszíteni a vonzerejét, amint az újdonság helyébe lép a megszokás. Nem így történt. A magányos kóborlásaim, bátran állíthatom, ittlétem legboldogabb perceit adják. Mikor csavargok, cél és szándék nélkül iszom be a táj, az ég csodáit, legyen nappal vagy éjszaka, tiszta vagy borongós idő, a színeket, illatokat, apró zajokat, olyankor – tudom, közhelyesen hangzik – olyan egységben érzem magam a világgal. Olyankor olyan egyszerű és magától értetődő dolognak tűnik, hogy az ember jó legyen. Olyankor semmi sem hiányzik.

Szerda reggeltől szombat késő estig utazás Norvégiába. Amolyan kósza-túra lesz ez is, komppal, hegyi házikóval, szikla tövében alvással, sok tóval, vadvízi evezéssel és sziklamászással. Egy egészen pici félelem. Nem az a fajta, ami megbénít, hanem ami kellemesen pezsdíti a vérem. Talán nem is félelem, csak izgalom. Nehéz elhatárolni.

Következő kérdés százötvenezer forintért: magammal vigyem-e a fényképezőgépet? A pillanatot vagy a méregdrága szerkentyűt vágyjam jobban megőrizni?

A zeneóra a múlt hét örvendetes kreativitása után ma ismét káoszba fulladt a délelőtt, és érdeklődés hiányában elmaradt délután. Szintén elmarad a hangképzés, Line betegsége miatt, így jövő hétre tolódik a szóló dal is. Egyszer már elhatároztam magam az I Don’t Know How to Love Him mellett, aztán az utolsó pillanatban mégis meggondoltam magam, és úgy döntöttem, megpróbálom az Easy as Life-ot az Aidából. Veszélyes dolog videókat nézni a neten… Végtére is egy életem, egy halálom. Legfeljebb beégek egy csomó ismeretlen előtt, akiknek a nagy részét aligha látom majd túl gyakran két hónap múlvától fogva…