Kerekeknek vágásai

Az új kihívások sokasága lassan rutinná szelídül, a furcsa dán beszéd megszokott háttérzajjá. Lassan ráébredsz, hogy a szőke, kék szemű emberek arca is különbözik egymástól; egyre kisebb a veszélye, hogy eltéveszd valakinek a nevét, vagy az irányt a folyosón. Egyre inkább kiismered magad az épületben, a napirendben. Már el se ámulsz minden étkezésnél, hogy mi mindent tesznek eléd. És rájössz, hogy a kulturális különbségek mélyén az emberek mindenütt csak emberek. Hétköznapok jönnek: jó napok és rossz napok, energikusan vagy nyűgösen induló reggelekkel, és hol lelkesen veted bele magad a rád váró feladatokba, hol kedvetlenül veszed rá magad. Egyre kevesebb az újdonság – egyre kevesebb mindenről van írni.

A zeneóra ma kicsit furcsán sikeredett. Odáig rendben volt, míg bemutattuk egymásnak a múlt héten gyakorolt számokat. Az időhöz és az előképzettségünkhöz mérten valóban határozottan tűrhető produkciók születtek: három, egyenként 8-10 fős csoport, és mindegyiktől két-két dal, legalábbis elfogadható, vállalható szinten. Szerintem szép teljesítmény. Utána viszont beütött a káosz; a többségünk azt se értette, mit kell csinálni. Valahogy különféle hangszerek kipróbálásához próbáltak minket csoportokba rendezni – végül betereltek néhányunkat az egyik terembe, hozzánk vágtak pár gitárt és akkordtáblázatot, oszt közölték, hogy gyakoroljunk. Hogy mit, az kevésbé volt világos. Még ha nem is volt a következő egy-másfél óra teljesen haszontalan (amiben korántsem vagyok biztos), akkor is nélkülözte az eddigi alkalmak felvillanyozó lehetőségteliségét és újdonságait.

Hanával kihasználtuk a jó időt, és teniszeztünk egy órát. Nos, meg kell adni, sport- és játéklehetőségekkel el vagyunk látva; bár ezen is mind kevésbé jut eszembe álmélkodni. Teniszezni viszont szeretek, és a gyerekkori meccsek se múltak el egészen nyomtalanul. Arról nem is beszélve, hogy nem árt a mozgás. A tegnapi vacsorára például még rágondolni is hízlal.

Ja, majdnem elfelejtettem: Agnieszka talált egy katolikus templomot Viborgban. (Olyan jellemző, hogy a lengyel lánytól származik ez az értesülés.) Állítása szerint 20 perc vonattal; a jegy 30 DK. Kár, hogy vasárnap a wildcard csak 25 % kedvezményt biztosít. A verzió: szombaton megyek misére. B verzió: élek Hana nagylelkű felajánlásával, és kölcsönveszem a biciklijét. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy minden héten bele fog férni; talán havonta egyszer elverekszem magam odáig, a többi héten meg látogatom továbbra is a bjerringhörri eklézsiát. Na jó, bevallom őszintén, kicsit sajnálnám, ha nem mennék oda többet. És valahogy Adelát is úgy érezném, hogy cserben hagyom.