Bevallom, megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy kár ilyen gyönyörű környezetet tökéletlen emberi kapcsolatokkal elrontani. Fene azt az antiszoc formámat. Most belemehetnék mindenféle általános töprengésekbe – hogy mit is jelent pontosan a társaság az ember életében, és hogy lustaság vagy idealizmus vezet engem ilyenkor, meg hogy valóban kevesebbet jelentenek-e nekem az átlagnál a társas kapcsolatok, vagy csak a minőséget preferálom a mennyiséghez képest – de inkább megkímélem kedves olvasóimat. Tény és való egyébként, hogy világéletemben ki akartam próbálni a kollégista életérzést, amihez meg szorosan hozzátartozik a falkafeeling. És talán jót is tesz, ha kényszerből megtanulom jobban kezelni az embereket a privát szférámban – és, teszem azt, megosztani a szobámat valakivel. Erre se volt példa vagy tizenkét éves korom óta.
Elég az hozzá, hogy eddig úgy néz ki, alapjában véve jól jártam. Tény, hogy a három magyar srác egyszerű, mint a faék, de a lány, Mariann, jó arcnak bizonyult. (Bár talán nem ártana óvatosabban bánnom az ilyen címkékkel, mert én bizony pocsék vagyok az emberek jellemével kapcsolatos hirtelen megérzésekben.) Ma csatlakozott hozzánk három cseh lány, többek között a szobatársam, Hana, azonkívül Kaťa meg Adela (igen, Adela, akárcsak Fiorentini kisasszony, és egyébként ő az, aki gyönyörű, elegáns és folyékony angolt beszél). Eddigi diagnózis: vidám, kötetlen, összetartó hangulat; élénk, értelmes és barátságos csajok. Akármennyit is ölik egymást mifelénk a környező népek, el kéne ismernünk, hogy valahol ugyanaz a kultúrkör vagyunk. Ugyanúgy ámuldozhatunk a számunkra érthetetlen dán paradicsomon – az iskola privát tornatermén, fitnesstermén, uszodáján, szaunáján, a közbiztonságon.
Az ember egészen meglepődik, mikor rájön, hogy nem minden volt átvágás, amit a középiskolában tanult, és hogy a sztereotípiákban is van valami. Példának okáért bármilyen hihetetlen, a dánok tényleg szőkék, kék szeműek, segítőkészek, barátságosak és egyszersmind tartózkodóak, és, jé, mind dánul beszélnek. (De a konyhai személyzettel bezárólag mindenki tud angolul.) Nos tehát. Vessük össze Horn György elmélkedéseit a személyes tapasztalatokkal.
Skandináv népek. Alulról építkező társadalom. A szabályok megsértése a közérdek megsértése. A kormány a közakaratot képviseli.
--Mi szeretjük a kormányunkat – fejtette ki nekem Niels, a kicsit bolond mindenesféleség. – Mi választottuk. Ha pedig valakinek baja van egy képviselővel, odamehet hozzá, és megmondhatja neki. Egyszer találkoztam a miniszterelnökkel az utcán, és megmondtam neki, hogy ez meg ez a rendelet nekem nem tetszik. Azt mondta, sajnálja.
Jóléti állam. Szociális háló.
--Nálunk az emberek nem lopnak – mondta Niels. – Ha valakinek nincs pénze, az állam ad neki.
És valóban: a boltokban nincs biztonsági őr, a házakat nem zárják, a bicikliket nem lakatolják le, csak odatámasztják valahová.
Protestáns etika. A fényűzést lenézik. Iparkodás, munkamorál.
Nos, Dániában nincs rongyrázás. A gazdagság abban nyilvánul meg, hogy minden van, mindenből van elég, és minden jó minőségű. Nincsenek villák, luxusautók, szemkápráztató ékszerek. Ellenben minden rendben, minden működik, ingyen használhatjuk a város könyvtárát, az iskola úgy van felszerelve, hogy bármelyik magyar vezető oktatási intézmény három kezét tenné össze érte a kettőből – és a kaják, egek, a kaják, amivel tömnek minket, hát, ha nem gurulva jövök haza, az részben annak lesz köszönhető, hogy amellett, hogy rendkívül finomak, ráadásul egészségesek is, részben pedig annak, hogy itt a fitnessterem, az uszoda, a tornaterem, és kimehetünk a tóra kenuzni meg kajakozni, és egyébként is, ilyen városban ki ne akarná lejárni a lábát… Komolyan, étkezésenként vagy nyolcféle dolgot tolnak legalább az orruk alá, a legtöbbnek a nevét se tudom, de álomfinom, és idáig még nem volt ismétlés… Elképesztő hely.
Környezetbarát politika.
Nos, igen. Niels szerint a kormány minden lehetséges módon megnehezíti az autósok dolgát, és egyért is háromnak az árát fizetteti ki. Tény és való, hogy Bjerringhörrben javarészt biciklivel járnak az emberek.
Ja, egyébként megtaláltam ma a templomot, és mellette a temetőkertet. Tudom, morbidul hangzik, de sosem láttam még ilyen vidám temetőt. Békés, rendezett, tele növényekkel. A téglalap alakú, sorokba rendezett sírokat apró sövények választják el egymástól; rajtuk nyersnek álcázott, rücskös felületű, egész természetes hatású kövek hirdetik az ott nyugvó nevét és korát, a sír maradékát pedig növények foglalják el: ültetett virágok, bokrok, stb. A sorok közötti ösvények kaviccsal vannak felszórva, mint valami parkban.
Maga a templom eretnek református létére egész szép. Egyébként szerintem evangélikus lehet, mert van benne egy darab nagy festmény.
A protestáns gondolkodásmód sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a közösségre; a privát szférának kisebb a jelentősége. Az ablakokon nincs függöny, egyenesen belátni a nappaliba.
És tényleg. Nemhogy kerítés nincs, de a legtöbb (mellesleg rendezett és ízléses) nappali és konyha premier plánban látszik az utcáról a jókora, kristályként csillogó üvegablakokon át.
Hát, kíváncsi vagyok, milyen meglepetéseket tartogat még számomra ez a hihetetlen ország.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Ú, ezt az utóbbit nem bírnám. Szükségem van a privát szférámra.
hm, ezt egyszer elmondták nekem, h. hogy alakult ki a függönytelenség - ha jól emlékszem, az volt a lényeg, h. mindenki lássa, nincs ott bolt, nem folyik adózatlan kereskedelem.
Megjegyzés küldése