A vak, a béna és a néma az erdőben

A dán időjárás engedelmes. Az előrejelzés szavát követve visszamászott nyolc fokra, és a szikrázó fagy helyét ismét átvette a nyúlós hűvös eső.

Martin ma Cirius órán harminc percen keresztül vázolta a jövő hetet – én meg utána negyed órán át hallgathattam Hani nyívását, hogy nem akar hazamenni. Ejnye, keltik itten a pánikhangulatot!

Jesper Voldby pedig továbbra is kreatív. Ma bezavart minket az alul-felül vizes erdőbe négyes csoportokban, ahol is kilenc állomáson különféle akadályokon kellett átküzdenünk magunkat úgy, hogy két embernek be volt kötve a szeme, egy nem használhatta a kezét, egy pedig nem beszélhetett. Állomásonként cserélgetni lehetett a fogyatékosságokat. Katkával, Dorthéval és Mortennel kerültem egy csapatba, és nagyon élveztem, de azért most érzem, hogy ez az újabb megázás annyira mégsem esett jól.

Mára jól beharangozták a karácsonyi estet, a kórus fellépésével, közös énekléssel és karácsonyi történetekkel. Ehhez képest az egész abból állt, hogy Vibeke dánul hablatyolt, egy sereg ki tudja, honnan szalajtott vénség meg néha tapsolt hozzá. És még kávéskocsi sincs. Felháborító.