Az állam én vagyok!

Búcsú Outdoor óra. Az egyik dolog, amit maradéktalanul élveztem itt Nørgaardsban, még annál is jobban, mint gondoltam volna. Hogy tanultam-e belőle? Adott valamit, velőmig átjáró élményt adott, tehát tanultam belőle.

Lezárás gyanánt Viborgban tettünk látogatást, Skandinávia legnagyobb mesterséges sziklafalánál. Nem minden büszkeség nélkül jelenthetem, hogy a csoportból egyedül én jutottam fel a tetejére, holott én nehezebb útvonalon mentem, mint Madsék. Sajog is bele minden porcikám. Fogalmam sincs, hogy csináltam, mert nem azzal vágtam neki, hogy a három két méter után elakadó leányzó után én majd feljutok a tetejére. Csak mentem egyfajta harci láz állapotában (hol a küszködéstől, hol a félelemtől zihálva), aztán egyszercsak ott voltam a végén. Egy bizonyos ponton valamiért jó ötletnek tűnt állal kapaszkodni a párkányon; a nevezett testrész csinos horzsolás formájában őrzi az esemény nyomát. De a többi alkatrészem sincs sokkal jobb állapotban, még ha a többi harci sérülést el is fedi a ruha. Szeretek mászni. Ez is felkerül a kedvenc sportjaim listájára: az erőfeszítés, az adrenalin, az izgalom és a diadalmámor miatt.

Így estére azért már elég a világból. És holnap a drága rendezvényszervezősök éjfélig osztottak be szendvicset kenni és takarítani. Azzal nincs bajom, hogy öt órán át csinálom, de miért éjfélig?