A mai (lassan rendszeressé váló) spontán délutáni sziesztám során azt álmodtam, hogy hazamegyek. Apám hazavitt kocsival a reptérről, aztán eltűnt valahová, és ami azt illeti, a családom többi tagja se volt sehol, ellenben kisült, hogy a távollétemben annyira átépítették az egész házat, hogy rá se ismertem, nemhogy meg is találtam volna benne valamit. Ott volt velem Hanna, de valamiért haza kellett hoznom Myrát is, aki egyfolytában megsértődött, amiért vele nem foglalkoztunk. E.
Egyre fokozódik a búcsú-hangulat ideát. Ma hívtak valami hű de profi fényképészt. Profizmusa abban mutatkozott meg, hogy unott arccal bezsúfolt hatvanunkat egy akkora helyre, hogy nem csak engem, de Mariannt is klausztrofóbia kerülgette, majd – ilyet se csináltam szerintem óvoda óta – háromra mindenki azt kellett mondja, hogy „extreeeeeme!”. Csodás termékét potom 85 koronáért lehet majd megvásárolni. Azt hiszem, kihagyom.
Ma volt az utolsó dán óra, és az utolsó előtti szerda. Ezen bejegyzés pedig kélt hazautazásom előtt tizenegy nappal.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése