Tél

Olyan különös, mikor vagy 1500 kilométer és 15 év távolából beugrik a kép, amint apám arról magyaráz, hogy zongorázni karból kell, nem pedig csuklóból. Emlékszem, valahogy így mutatta, és milyen igaza volt, így tényleg jobb, mert már fáj a kezem – hát ez meg az agyam melyik rejtett zugában bujkált ennyi ideig észrevétlenül?

Nem hagytam ki ekkora ziccert, és most már tényleg végigjátszottam minden lehetséges hangszert a félév során. Tudom, ezek egyszerű és még ahhoz képest is lebutított számok, de akkor is elégedett vagyok magammal, mert félóra-óra alatt bármelyik instrumentumon megtanultam a feladványt. A zeneórák hihetetlen, képtelen mértékben feldobnak, hacsak nem a tökéletes szétesés állapotában zajlanak – és a pozitív visszajelzések is. Igen, akarok ezzel foglalkozni, ezzel akarok foglalkozni, semmi kétség. Ezért már önmagában megérte volna kijönni.

A buta dánok szerint december elsején kezdődik a karácsony. Szerintem december elsején leginkább a december kezdődik, meg ezzel együtt persze a tél, de hát ugyebár ha Rómában vagy, viselkedj úgy, mint a rómaiak. (Dániában ellenben ne, mert erősen elütnél a környezetedtől.) Egyszóval Kasper ma reggel a gyülekezőn lezuttyant mellém, és szíve össze melegével közölte, hogy „Boldog Karácsonyt!” – én meg szívem összes melegével rávágtam, hogy „Boldog születésnapot!”. Nehéz volna eldönteni, melyikünk nézte a másikat nagyobb idiótának. Éljenek a kulturális különbségekből adódó apró feszültségek, mint első rangú humorforrások. Szeretem a nemzetközi környezetet.

Igen, beköszöntött a tél. Nem csak az ünnepi kivilágítással, hanem gyönyörű faggyal, és a telihold nem-evilági ragyogásában fehéren csillognak a mezők, a patakok, és tompán a kérges pocsolyák.