Jesper Trier vacsora után odajött hozzám, és a lágy, valamint ellágyító mosolyával imígyen szólott hozzám vala:
-Szeretnélek megkérni, hogy emlékeztess az este során, hogy valamit adni akarok neked.
-Ó. Mondd, olyasmiről van szó, aminek örülni fogok?
-Fogalmam sincs. Tényleg.
-Hehe, bízz benne - kuncogott közbe Zsófi.
-Azt sosem mondtam, hogy bízz bennem! Döntsd el magad. Az alapján, hogy hogy ismersz. - Jaj, férfiak, kérlek, óvatosan az ilyen kegyetlen mosolyokkal.
-"He's a friend. Trust him." - idéztem. És értette.
Szóval most rettegek...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
9 megjegyzés:
Jaj, mekkkkkkkkora feeling, hogy előbb raktam ki a blogra, ide jövök, és látom itt is! :) (Gondolom te is láttad, Szozs nemrég emlékeztetett ;D)
Persze, nyilván azért volt eszemben nekem is... :)
Na, mije volt? Örültél?:)
na ez az a kérdés, amit én nem mertem feltenni, de ha már valaki pofátlanul rákérdezett...
Nyüfi
Hehe. Majd beszámolok róla sztem még bővebben is, de egy publikációját fénymásolta ki nekem az angol modernista költészetről - azt mondta, én vagyok az első diákja, akinél esélyt lát rá, hogy értékelje...
ez nagyon megtisztelő, mindenek előtt
amúgy szomorú is...
Szomorú? Mert?
szomorú az összes többi tanítványa (reprezentatív minta?) színvonalára nézve... :-/
Ugyan. Ez az iskola alapvetően gimnáziumból kikerült srácokra van méretezve. Nem csoda, ha kevés fogékony közülük egyetemi színvonalú irodalmi elemzésekre... Én, lássuk be, csaltam.
Megjegyzés küldése