Kasper az imént számolt be róla, hogy milyen időpontban mit csináltam a szobámban. Mint elmagyarázta, a folyosójáról pont belát az ablakomon. Nem, nem volt jó érzés. Még némi számonkérő felhangot is felfedezni véltem a beszédében - hogy valahányszor benézett, mindig csak a gép előtt ültem.
Tudom, hogy Kasper egy hatalmas szívű gyerek, és nincs benne rossz szándék, de akkor is. Az én szobám, az én időm, az én gépem. Kinek mi köze hozzá?
Most szokjak rá, hogy behúzva tartom a függönyt, vagy mi? Vagy törődjek bele, hogy a "magánélet" szócskát december tizenharmadikáig kihúzhatom a szókincsemből?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Ó, nem kell függöny. Néha nézz ki az ablakon és integess ki Caspernek. Vagy ragasztgass az ablakra rikítószínű pillangókat szeretlek Casper felirattal.
Amikor öltözöl, akkor meg bátran használd a függönyt, sértődés ide-oda. :D
*mosolygós fejcsóválás*
Látszik, hogy nem ismered Caspert. Ekkora primadonnát nőben is ritkán látni. Az integetést biztosan helyénvalónak érezné, de erős a gyanúm, hogy a pillangókat is. Mindez csak fokozná az érdeklődését...
Megjegyzés küldése