Petrával találkoztam volna, és mivel már múlthéten is halasztanunk kellett valami miatt, erősen égett a fejem: nem voltam hajlandó lemondani.
Ellenben a vacsora-ottlét, bár nem volt kötelező, mikor felvetettem a kisfőnökömnek (aki nagyfőnök lett, most, hogy Márk felmondott), hogy mi lenne, ha nem mennénk, eléggé ideges lett...
Leléptem 5kor, 8ig beszélgettünk Petrával. 8ra pedig ott ültem a Ráday utcában, ahova rendeltek.
Anyut felhívtam, hogy nyugtasson meg, mert majd felrobbanok: Az UTOLSÓ dolog, amit az ember este látni akar az a kollégái! Nemhogy a főnökei! (Most, hogy Márk kiesett, a főnököm, s főnökei voltak így ott.)
Vacsora. Végül Ralph és Mick nem voltak olyan rosszak. Sőt. Őszintén megvallom, Ralph korábban is elnyerte szimpátiám... most megkedveltem. Iszonyat arc! (17 évesen kiskorú katonaként volt Cipruson, mikor jöttek a törökök... 1 éjszakán át mozdul-lőj parancsuk volt, aztán a Brit Birodalom felfogta, hogy komoly a helyzet, és hazarendelte őket... azt mondta 10 évet öregedett :) ott nőtt fel. Aha. Szerintem meg nem, mert eztán elment basszus gitárosnak, és azt sem kicsiben csinálta: Ozzy Osborne basszgitárosa volt, lol? Utána meg Bank ITs lett :D)
Anya 3 SMSt írt a vacsi alatt.
1) A villát csak rendeltetésszerűen használjuk. Nem szúrjuk a másik kezébe. Mire tanított anyád?! Mosolyogj!
2) A kannibalizmus bűn.
(ezen félrenyeltem a röhögéstől :D)
3) Ne ölj! Felebarátodat szeresd, mint önmagadat...
Másnap reggel:
4) Nem láttam éttermes-sorozatgyilkolós hírt a reggeli TVben, ezek szerint túlélték?
Remélem, a "nem tudok ellene tenni" story esetleg felvidít... node enyém jól sült el :( beláom, tiéd nemigen tud hirtelen jó fordulatot venni :S :hug:
:( Amerikábían volt olyan idő, amikor a ladiest szerettem a legjobban... ott legalább egyedül lehettem. :( ...de a végső választ, nekem a természet hozta.
6 megjegyzés:
Hejj, te nőce, kitartás ;)
Csütörtökön túlestem első üzleti vacsorámon.
Petrával találkoztam volna, és mivel már múlthéten is halasztanunk kellett valami miatt, erősen égett a fejem: nem voltam hajlandó lemondani.
Ellenben a vacsora-ottlét, bár nem volt kötelező, mikor felvetettem a kisfőnökömnek (aki nagyfőnök lett, most, hogy Márk felmondott), hogy mi lenne, ha nem mennénk, eléggé ideges lett...
Leléptem 5kor, 8ig beszélgettünk Petrával. 8ra pedig ott ültem a Ráday utcában, ahova rendeltek.
Anyut felhívtam, hogy nyugtasson meg, mert majd felrobbanok:
Az UTOLSÓ dolog, amit az ember este látni akar az a kollégái! Nemhogy a főnökei!
(Most, hogy Márk kiesett, a főnököm, s főnökei voltak így ott.)
Vacsora. Végül Ralph és Mick nem voltak olyan rosszak. Sőt. Őszintén megvallom, Ralph korábban is elnyerte szimpátiám... most megkedveltem. Iszonyat arc!
(17 évesen kiskorú katonaként volt Cipruson, mikor jöttek a törökök... 1 éjszakán át mozdul-lőj parancsuk volt, aztán a Brit Birodalom felfogta, hogy komoly a helyzet, és hazarendelte őket... azt mondta 10 évet öregedett :) ott nőtt fel. Aha. Szerintem meg nem, mert eztán elment basszus gitárosnak, és azt sem kicsiben csinálta: Ozzy Osborne basszgitárosa volt, lol? Utána meg Bank ITs lett :D)
Anya 3 SMSt írt a vacsi alatt.
1) A villát csak rendeltetésszerűen használjuk. Nem szúrjuk a másik kezébe. Mire tanított anyád?! Mosolyogj!
2) A kannibalizmus bűn.
(ezen félrenyeltem a röhögéstől :D)
3) Ne ölj! Felebarátodat szeresd, mint önmagadat...
Másnap reggel:
4) Nem láttam éttermes-sorozatgyilkolós hírt a reggeli TVben, ezek szerint túlélték?
Remélem, a "nem tudok ellene tenni" story esetleg felvidít... node enyém jól sült el :( beláom, tiéd nemigen tud hirtelen jó fordulatot venni :S
:hug:
:( Amerikábían volt olyan idő, amikor a ladiest szerettem a legjobban... ott legalább egyedül lehettem. :(
...de a végső választ, nekem a természet hozta.
edd meg az agyukat. rakd el befőttesüvegbe.
Írjál.
Blogot.
E.
:)
Bogárkám, Berlinből nehéz! :)
Megjegyzés küldése